1. nap: Csíkszereda és Csíksomlyó
2025. augusztus 12-én (kedden) reggeli indulunk Szegedről. A kora délután érkezünk meg Székelyföld szívébe, a Csíki-medencébe. Ellátogatunk Csíkszeredára, ahol gyalogos városnézés során megtekintjük a városközpont látványosságait: Makovecz Imre elképzelései alapján épült Milleniumi templomot, a Petőfi utca polgárházait és a Mikó várt. A csíksomlyói kegytemplom megtekintése után elfoglaljuk csíkszeredai szállásunkat, ahol vacsorával várnak bennünket.
2. nap: Tulcea és Sulina
Kora reggeli elfogyasztása után Foksányt elhagyva Brajla fele vesszük az irányt, ahol átkelünk a 2023 nyarán átadott új Duna-hídon, majd Tulcsa városáig buszozunk. Tulcsán hajóra szállunk és a Duna főágán Szulináig utazunk, ahol elfoglaljuk a szállást, majd szabadprogram és vacsora. Szulina a 19. század végén, a 20. század elején virágzó kikötőváros volt, és a Duna Bizottság székhelye is annak idején. A város hajdani fénykorára emlékeztet, hogy 9 konzulátus működött benne, illetve a temetője 21 nyelven „mesél”.
3. nap: Szentgyörgy és Madarak-szigete – hajózás (fakultatív kirándulás)
Reggeli elfogyasztása után fakultatív kirándulásra kerül sor, amikor a Duna-Delta legdélibb településére, Szentgyörgyre látogatunk (rövid városnézés). Motorcsónakkal meglátogatjuk a Piros- és Piroska-tavakat, illetve a Delta jellegzetességét adó kis kanálisokon haladva meglátjuk a Madarak-szigetét, ahol a Delta változatos madárvilága emberi beavatkozás nélkül élhet. Délután fakultatív, tradicionális lipován (leves, második, desszert) ebéd következik, majd visszahajózunk a szállásra, ahol elfogyasztjuk vacsoránkat.
4. nap: Északi-Delta csatorna és naplemente hajózás (fakultatív kirándulás)
Reggeli után fakultatív kirándulásra indulunk, amelyen az Észak-Delta csatornán motorcsónakázás, majd szabad program (fürdőzés) következik, ahol Európa egyik legfinomabb homokja található. A kora esti órákban ismét csónakba szállunk és meglátogatjuk a Duna beömlését a Fekete-tengerbe, elhajózunk a régi- és az új világítótorony mellett, s ezt követően érkezünk vissza a szállásunkra, ahol elfogyasztjuk vacsoránkat.
5. nap: Duna-Delta Ökoturisztikai Múzeum + fakultatív ebéd
Reggeli után kijelentkezünk a szállodából és hajóra szállunk. Visszatérünk Tulcsára az autóbuszunkhoz, majd meglátogatjuk a tulcsai Duna-Delta Ökoturisztikai Múzeumot. Búcsúzva a Delta csodás világától, és hazafele indulunk. Kisebb-nagyobb megállókkal érkezésünk a késő esti órákban várható Csíkszeredába. Szállásfoglalás után elfogyasztjuk vacsoránkat.
6. nap: Segesvár
Reggeli elfogyasztása után hazafelé vesszük az útirányt. Útközben megállót tartunk az UNESCO Világörökségi Listáján szereplő szászvárosban Segesváron. Felkeressük a középkori belváros látnivalóit: az óratornyot, a diáklépcsőt, Drakula-szülőházát, Petőfi-szobrát és az egykori vármegyeházát. Szabadprogram után folytatjuk utunkat. Szegedre érkezés az esti órákban várható.
Részvételi díj: 209.900 Ft/fő, amely tartalmazza az útiköltséget, az 5 éjszakai szállás díját szállodákban, a félpanziós ellátást és az idegenvezetés díját.
A részvételi díj nem tartalmazza az utasbiztosítást, a fakultatív kirándulások árát, a helyi vezetők díját és a belépők árát.
Belépők:
Felszállási lehetőség: Szegeden, Algyőn, Hódmezővásárhelyen, Makón, Kiskunfélegyházán* és Kecskeméten*.