2026. október 3-án (szombaton) kora reggeli órákban indulunk Szegedről, a Pláza parkolóból. A délelőtt folyamán érkezünk meg Komárom-Esztergom vármegye hangulatos kisvárosába, Tatára. Első programként bejárjuk a Fényes Tanösvényt, amely negyvenhárom állomásból álló, 1,5 kilométer hosszú ökoturisztikai útvonal, és interaktív módon tárja elénk a térség természeti kincseit. Egyszerre informatív és szórakoztató turisztikai attrakció. A láprétek és láperdők karsztforrásai 1973-ra a bányászat következtében kiapadtak, azonban annak leállása után, a kétezres években ismét megindultak. A forrásokból enyhén szénsavas, 20-22 °C hőmérsékletű víz tör felszínre. Ennek köszönhetően a térség egyedülálló növénytársulásoknak és állatvilágnak ad otthont, megtalálható itt többek között a fokozottan veszélyeztetett pókbangó, a fehér tündérrózsa és a selymes boglárka. Ezt követően a tatai Geológiai Múzeumhoz (ELTE Geológus Kertjéhez) utazunk, ahol a Kálvária-dombon több száz millió év földtörténeti múltja tárul a látogatók elé. A szabadtéri bemutatóhelyen a triász, a jura és a kréta időszak kőzetei, ősmaradványai és egykori tengeri élőlényeinek nyomai is megfigyelhetők. Külön érdekesség az egykori kőfejtő, a Megalodus-kagylók maradványai, valamint az őskori tűzkőbányászat emlékei. Ezután a Tata közelében fekvő Agostyáni Arborétumba látogatunk el, amely a Gerecse egyik különleges természeti kincse. Mintegy 300 fafaj és változatos növényvilág várja a látogatókat. A több mint 40 hektáros területen romantikus erdei utak, patakok és tavacskák között fedezhetjük fel a természet szépségeit. Az arborétum nyugodt, festői környezete minden évszakban ideális hely egy kellemes sétához és természetközeli kikapcsolódáshoz. Ezt követően szabadprogram. Késő délután indulunk haza. Szegedre érkezés az esti órákban várható.
Részvételi díj: 18.900 Ft/fő, amely tartalmazza az útiköltséget és az idegenvezető díját.
A részvételi díj nem tartalmazza a belépő árát, az utasbiztosítást, az audioguide-ot és a helyi vezető díját.
Belépődíjak: